A kamaszkor kezdete a gyermek és a család életében

A kamasz gyermekkel az élet olyan, mint egy hullámvasút. Egy olyan hullámvasút, amire a jegyet a születése pillanatában már kézhez kaptad. Tudod, hogy ezt mindenképp fel fogod használni, csak azt nem tudod pontosan, hogy mikor és milyen típusú hullámvasút lesz a Tiéd. Lehet, hogy

• hosszan, lassan húzzák fel a kocsikat a legmagasabb pontra és néhány pillanat alatt lent vagy az alján, vagy
• kettő, három, akár négy hurkot is tartalmaz, vagy
• a végén bőrig ázol, de lehet, hogy éppen
• egy nagyon enyhe, alig lejtős, alig kanyargós pályán visz végig.

Az biztos, hogy valamelyikre fel kell ülnöd egyszer. Ahogy körülnézel a lehetséges változatok közül, biztos lesz olyan, amire azt mondod: ezt biztosan kipróbálnám, vagy erre aztán biztos nem ülök fel. De valószínűleg nem Te választasz, hanem a gyermeked. Arra választ jegyet, amin Ő ül. Ha nem teszed, akkor csak lentről nézed, ahogy bejárja az általa választott utat és csak a végén találkoztok újra. Ha találkoztok! Lehet, hogy Ő már szalad a következőre vagy annyit mond. „Menjünk haza!” Ha szeretnél részese lenni ennek az útnak, akkor beváltod a jegyed és felszállsz Te is arra a hullámvasútra, amit a gyermeked választ.  Lehet, hogy melletted foglal helyet, lehet, hogy egy kocsival előbb, de valahol ott van a közelben, közösen utaztok. A végén pedig meg tudjátok beszélni az élményeket és el tudjátok dönteni: mentek-e még egy kört, másikra szálltok fel, vagy esetleg a gyermeked már egyedül szeretne újra felülni.

Az „új lakótárs” bekopogtat

Tizenéves gyermek szülőjeként gyakran azon vesszük észre magunkat, hogy állandó háborúban állunk gyermekünkkel. Egy-egy ilyen “Most ez mi volt?” helyzet után, feleszmélünk és feltesszük magunknak a nagy kérdést: “Kamaszodik a gyermekünk?” Aztán jön sorban a többi kérdés: “Már most?”, “Ez hogy lehet, hiszen még olyan kicsi.”

L. Stipkovics Erika pszichológus felhívja a figyelmet arra, hogy „mivel ma a kamaszkor előbb kezdődik és sokkal később fejeződik be, így minden eddiginél hosszabb. Abban egyetért a pszichológia, hogy a serdülőkor a nemi érés megindulásától a társadalomba való teljes beilleszkedésig tart. A serdülőkor kezdetét tehát elég egyértelmű pont jelzi, ám a végével kapcsolatban látjuk, hogy elég képlékeny. Utóbbi ugyanis a fejlett világban egyre jobban kitolódik. Sokkal hosszabb ideig tart a tanulás. A házasság és a szülővé válás ideje is kitolódik.”

Szintén a pszichológusnő ír arról, hogy „a változás a kutatók szerint leginkább négy dologban nyilvánul meg:

• az újdonságkeresésben

A kamaszkorban az agy idegpályáin a jutalom iránti vágy fokozódik, ami erős motivációt hoz létre az új dolgok kipróbálása, az élet teljesebb élvezete iránt. Ez azzal az előnnyel jár, hogy létrejön egyfajta nyitottság a változásokra, a kamasz indíttatást érez, hogy új dolgokat próbáljon ki. Szülőként sokat tanulhatunk a serdülőktől élni tudásból. Az újdonságkeresés hátránya viszont az, hogy a kamasz keresi a veszélyt, az izgalommal törődik, és egyáltalán nem veszi figyelembe a kockázatot.

• a társas kapcsolatok prioritásában

Segítik a társakhoz való kötődést. A nehézség viszont az, hogy a társakkal összekapcsolódva a serdülő hajlamosabb a veszélyes viselkedésre.

• az erős érzelmi intenzitásban

Az érzelmek, hevesség növeli az életerőt. Ám az érzelmi túlfűtöttség gyakran eluralkodik a kamaszon, és indulatossága, hangulatingadozásai kétségbe ejthetik szüleit.

• kreatív felfedezésben

A problémákat szokatlan stratégiákkal közelíti meg, hogy új ötletek szülessenek meg benne, és újításokat találjon ki. Ugyanakkor az élet értelmének keresése válsághoz is vezethet, növelheti a kamasz sebezhetőségét.”

A „Mit rontottam el?” kérdés

Persze szülőként az ember tudja, hogy gyermeke nem lesz örökké kisbaba, egyszer majd felnő. Tudja, de amikor bekövetkezik, mégis hidegzuhanyként éri a felismerés. Az egyre gyakoribb és egyre viharosabb “adok-kapok” helyzeteket így vagy úgy átvészelve, szülőként egyszerre azon kezdünk gondolkodni “mit és hol rontottunk el?”. A válasz erre: “Nem rontottál el semmit!” Csak bekövetkezett az a természetes folyamat, hogy gyermeked elérkezett a gyermek-felnőtt lét határvonalára és ennek átlépése bizony sem neki, sem a környezete számára nem könnyű.

Ez a kettőség adja a legnagyobb feladatot, hiszen a kamaszban egyszerre van jelen a gyermek és a felnőtt. Soha nem tudni, hogy melyik énje erősebb: a gyermeki, amely gyámolításra vágyik, vagy éppen azt szeretné, hogy felnőttként kezeljék. A kettőség a megoldás útját is meghatározza: meg kell tanítani kamasz gyermekünknek, hogy képes legyen igényei jelzésére és szülőként fogékonnyá kell válnunk ezen jelzések fogadására.

Veszély vagy lehetőség?

Ha belegondolsz, ezek a csatározások az eddigi közös életeteket is végigkísérték pl. Mikor induljunk haza a játszótérről? Mit vegyünk, vagy ne vegyünk meg a boltban?  De valahogy ezeket a kisebb “szakadékokat” könnyebb volt áthidalni. Most azonban ott van előtted ez a kamaszkornak nevezett “szakadék”; az egyik oldalán Te, a másikon a gyermeked.

Mindkettőtök számára nagy feladat, hogy miként tekintetek erre az időszakra: veszélyként vagy a további, közös fejlődés lehetőségére. Biztos, hogy ez a periódus átmeneti zavarral jár. Az eddigi megoldási módok valószínűleg nem lesznek alkalmazhatóak, ezért közösen kell döntenetek arról, hogyan milyen alapokra helyezitek kapcsolatotokat a serdülőkor kezdetétől.

Szülőként egy feladatod ezzel kapcsolatban biztosan van: meg kell találnod a módját annak, hogyan tudod a lehető legbiztosabban összekötni ezt a két oldalt. Egyet biztosan nem tehetsz meg, mégpedig azt, hogy megfutamodsz, nem foglalkozol vele. Meg van benned az erő, hogy új alapokra tudd helyezni a gyermekeddel való kapcsolatodat. Olyan alapra, amely számodra és gyermeked számára is elfogadható. Biztosan ki tudtok fejleszteni olyan megoldási folyamatokat, amelyek a lehető legnagyobb mértékben kielégítik mindkettőtök igényeit.

Ha nehezen vagy egyáltalán nem látsz megoldást a helyzetetekre, akkor egyeztessünk egy időpontot és tegyük meg az első lépéseket együtt!